Oldalak

2013. október 22., kedd

Újabb karkötő műanyagüvegből

Ki kell vágni egy műanyagüvegből egy karkötőnek való darabot, vigyázzunk nehogy megvágjuk magunkat. Széles ragasztóval be kell vonni, hogy az oldala ne vágjon, majd körbetekerni rajta szalagot, anyagot, bármit amit találunk. Többféle módon is lehet tekergetni.



Saját alkotás

Karkötő

És íme egy újabb karkötő. Kell hozzá régi karperec, ami köré valamiféle anyagdarabot, szalagot, bőrdarabot rakunk, jó hosszú kell belőle. Rákötjük a szélső karikára és fel le...a végén pedig ragasztópisztollyal összeragasszuk belül, hogy ne látszódjon.








3D-s szív

Ezt a kis szívet én is megvarrtam. Én bőrdarabból vágtam ki a formát és vattával tömtem ki. Szív formán kívül, mást is kitalálhatunk, a lehetőségek tárháza végtelen. Ajándékba, kulcstartóra, bármire lehet.
(a saját készítésű szívecskét elfelejtetem lefotózni, de majd pótolom)






Szív faldekor

Egy kis aranyos fali dekoráció. Kétoldalú ragasztóval lehet a falra erősíteni, de vigyázat a ragasztó nyomot hagy a falon.



2013. szeptember 29., vasárnap

Befőttes gumi karkötő

Egy újabb remek ötlet, hogy hogyan légy egyedi. Ki gondolta volna, hogy a befőttes gumiból ilyen remek karkötőt lehet készíteni. Lent a forrásnál megtaláljátok az elkészítési módot. Hajrá!



Forrás: Instant Life

2013. szeptember 11., szerda

Óra újrahasznosítás

Ma nagy alkotási vágyat éreztem magamban, szóval mindenképp kellett valamit csinálnom. Eszembe jutott hogy van egy nem működő karórám, betörtem az üvegét kiszedtem a mutatókat és gyöngyöket ragasztottam bele, a pánt helyett pedig egy kis anyag darab díszeleg. Hát íme:
(Ne felejtsetek el szavazni az ötletre a bejegyzés alján)



Saját alkotás

2013. szeptember 10., kedd

Szalagból virág

A YouTube-on bukkantam rá a következő home-made virágra. Kitűzőnek vagy akár hajba is tökéletes, nem túl bonyolult elkészíteni. Ötletboltban lehet kapni hozzá olyan csatot, amit később a hajba lehet tűzni. Én 1,5 méterből csináltam, organza szalagból, de ha utána még egy fél métert ráragasztunk, akkor nagyobb lesz és laposabb, szóval nem lesz annyira kiálló, mint az enyém, szóval érdemes. Ragasztópisztoly szükséges hozzá. Vigyázzunk, mert könnyen megégethetjük a kezünket, érdemes egy darab rongy használata amikor összenyomjuk, hogy a ragasztó ne égessen meg. Íme a link: http://www.youtube.com/watch?v=ZRoTK5J5nBY
Sok sikert, szerintem nagyon aranyos ajándékötlet.



Forrás: YouTube

2013. szeptember 2., hétfő

Virágos gyűrű

Az internetről lestem el ezt a fogást, szerintem nagyon elegáns. Ha valamelyik lépés nem érthető, szívesen segítek. :)






Forrás: Youtube

2013. augusztus 27., kedd

Flitteres karkötő

Találtam a fiókban egy kis maradék flittert, és gondolkodtam mit lehetne vele kezdeni. Íme az eredmény:



Csak kivágtam bőrből egy darabot, rávarrtam a flittereket, meg kapcsot és voálá kész is. :D

Saját munka

2013. augusztus 19., hétfő

Üdvözlőlap

Ezt az aranyos lapot én is megcsináltam, de elfelejtettem lefotózni és már elajándékoztam, de majd pótolom a saját fotót.
Forrás: Pinterest